Barátok, ismerősök.... most és régen

Amikor meghozod a döntést, hogy akkor Te most külfödre költözöl sok dolgot kell mérlegelj. Sok minden miatt lesz több, a papíros: miért maradjak - oldalán.
Anyaként még nehezebb!
Régen jártam már erre. Berozsdásodtak a tekervények... annyi mindent szeretnék írni, de nem formálódnak a mondatok... 

Magyarországon élve, a mindennapok szürkeségében/harcában észre sem vettem, hogy milyen könnyű dolgom van. Mert a bölcsiben/oviban/suliban azért odafigyeltek, hogy mit eszik a gyerek; ha beteg volt, azonnal kaptunk időpontot a saját gyerekorvosunkhoz avagy rohanhattunk egy-egy spéci ügyeletre; ott voltak a barátok akik nem tudtak nagyot mondani magukról, mert egy közösséget alkottunk,  és ha füllentenek, hamar kiderült volna...
Itt fordult a kocka! A napokban láttam egy vicces fotót, peresze, hogy most nem találom... anya elmegy szabadságra, felvettünk néhány embert helyettesíteni - és a ház előtt szakemberek állnak sorba. Vicces... vagy mégsem.
Szakács és diatetikus. Van menza, de a középső hallani sem akar róla, a kicsi kb mindennap alkudozik, hogy ő nem akar már bent enni, a nagy ... na Ő soha nem reklamált a csomagolt ebéd miatt. Szóval megy, a remélem valamennyire egészséges ebéd és estére a meleg vacsora, amit azért próbálok gondosoan és tudományosan összeválogatni!
Orvos: áh! Mókás itt a helyzet. Ez megér egy  külön lapot. 

Barátok... emiatt születik a mai bejegyzés. 

Vannak ugye a régiek, Magyarországról. Akikről azért itt menet közben kiderült, hogy mennyire szoros, mennyire fontos a kapcsolat. Túléli-e a távolságot, a technikai kapcsolatot. Nem mindig sikerül! Egyre fogyatkoznak a beszélgetések. Nehéz mindig csak írni és írni, hogy mi történt. Mert a pörgés állandó és mire elcsendesedik a ház, már nem sok erőt érzek magamban, hogy leírjam a napi eseményeket. De azért akadnak akik kitartanak és itt vannak és számíthatok rájuk és ők is rám, és nem szakad el a szál... 

És vannak az újak. Lehet általános hiba, ha nem akkor én persze, hogy elkövettem... mindenkit közel engedek magamhoz. Mindenkinek kitárom a lelkem, a szívem és ami most már nagyobb baj, a családomba is beengedek akárkit/bárkit. 

Ez nem új "betegségem". Nem itt kezdődött, de a magánytól való félelem itt fokozta ezt a érzést. Féltem, hogy egyedül leszünk, hogy a gyerekeimnek nem lesz barátja, nem lesz kivel magyarul beszélni. 

Védekező mechanizmusom és személyiségem megoldotta. Mindenkivel azonnal, egyből nyitott, barátságos vagyok. Persze jöttek már itt is a pofonok. Megismerkedtem az -addig használlak ameddig szükgésem van rád, utána mehetsz a kukába- érzéssel. Hány ember járt hozzánk, kopogtatás nélkül jött be... ma már azt se tudom merre járnak. Próbáltam védekezni ellene, próbáltam már nem olyan nyitott lenni... Mégis belefutottam. De olyan erősen, hogy ez most olyan elemi erejű csalódás volt, mintha kaptam volna egy jobb horgot és egy gyomorszájast. 

Belefutottam egy olyan személybe, akiről azt hittem, hogy kedves, aranyos, pörgős, bánatos, segítségre szoruló... és közben kiderült, hogy egy gerinctelen féreg. Nem kevesebb kellett neki, mint az életem. 

Sok figyelmeztető jel volt, persze egyiket se vettem komolyan. A hirtelen megnövekvő közös ismerősök száma, a sok hivatlan látogatás... Nagy sóhaj! 

Most a gyógyulás szakaszában, próbálom a sok közös emléket kitörölni. Levonni a következtetéseket. Tanítom a szívemnek, hogy soha többet!
Örülök, hogy nem sikerült elvennie! Nagyon boldog vagyok! Hallgatva a figyelmeztetésre, a BARÁTI szóra, a családomra figyelek! Feléjük fordítom a szívemet! A szeretetemet! Minden más meg le van sz.... ;)
Élvezem a családom szeretetét, az életet, a karácsony illatát ami talán még soha nem volt ilyen finom! Békés karácsonyi készülődést! <3

"Szívet cseréljen aki hazát cserél! Mert bárhogy él,s bárhol csak félig él.... "

Régóta a fülembe cseng Kovács Kati Hull a hó, a kéklő hegyeken dalának sora. És nem, és nem érzem igaznak! 

A fenti fényképet a mai kirándulásunk során készítette az én Drága Férjem! /Furcsa volt fényképezőgép nélkül! Megszoktam, hogy nincs velünk és én fotózok. /
Ültem a parton, a sziklákon. Hallgattam a tengert, néztem a nagy hullámokat. A lemenő napot. 

Eszembe jutott egy 3 évvel ezelőtti pillanat. 

Ültem a Rószák terén, néztem a templom ablakait és próbáltam a retinámra égetni a képet. A templom fényeit, a csodálatos képeket. Féltem a költözéstől, az elválástól. 

Eltelt 3 év.
Voltunk fent, voltunk lent. Harcolunk, küzdünk, éljük a mindennapokat! És mégsem úgy mint eddig, mint Magyarországon! 

Mert más itt! Minden más! A hangulat, az illatok, az emberek! A Föld kisugárzása! 

Nagyon csudálatos látvány volt a naplemente! Kicsit fáztunk, kicsit fújt a szél, kicsit görcsben volt a gyomrunk, hogy a gyerekek le ne essenek..., de könnyfakasztóan szép volt! 

És a könnyek mégsem jöttek. Mert jól vagyunk! És a lelkemben is kezd rend lenni! És jó volt ott együtt megélni a pillanatot! Mégha mind az 5n a perem más-más részén is voltunk! De együtt! 

Isten segítségével, remélem, hogy hamarosan minden hétvégén újabb és szebb helyeket fedezhetünk fel! 

Mert itt is vannak akadályok, de talán könnyebben át tudjuk ugrani őket! Mert nem kell másra pazarolnunk az energiát! 

/Apa szeretett volna egy papírt megszerezni, hogy munkát tudjon váltani. Sajnos a cég ami a tanfolyamot szervezte, csődbe ment. Egy ott dolgozó, lenyúlta a cég pénzét./
Úgy fest megtaláltuk a megoldást, de erről majd később! ;)

A gyerekek nőnek, a lányok el sem merik hinni, hogy már ötödikes/másodikos lesznek. Ma is kérdeztek erről, pedig alig kezdődött el a szünet. A kispasi is jól érzi magát - nő, kamaszodik, pasisodik! 

És mi a szülők is jól vagyunk! Dédelgetjük álmainkat és próbáljuk meg is valósítani! 

Vannak barátaink, van életünk! Mert ahol a szeretet ott van az otthon! 

És igen, már bántja a fülemet ha valaki megkérdezi, hogy járunk-e haza! 

Nem, mi már itt vagyunk itthon! 

Tavaly elsuhantunk a templom mellett. Nem félek, nem hiányzott! Semmi nem hiányzik!  Mert itt jó! A gyerekeknek és nekünk is!
És ha mi hiányzunk Neked, szeretettel várunk! <3

Segítség

Mindig ebbe törik bele a bicskám! A túlzott segédkezésbe! 

Mert mindig, mindenkinek, mindenhol, minden áron - segíteni akarok!

Bocsánat, ha ez a bejegyzés furcsa lesz, ha nem lesz olyan nyugodt mint a többi... 

Fel vagyok dúlva, el vagyok keseredve!

Segíteni akartam! Már megint sok voltam! És most lehet megütöm a bokámat! 

És annyiszor jártam már így! De annyiszor! És nem és nem bírok más lenni!

Nem tudom minek kell még történnie, hányszor kell még embereknek belém rúgnia, hányszor kell még azt hallanom az uramtól: megmondtam... 

Nagy sóhaj! És még mindig nem könnyebb a lelkemnek! 

Gombóc a torkomban, könnycseppek a szemem sarkában. 

Bárki aki eddig bekopogtatott, felhívott, vagy csak úgy segítséget kért; nem kapott nemleges választ, nem küldtem el! Segítettem! 

Ha a családomat szorítottam háttérbe? Az sem érdekelt, legyen másnak is jó, sikerüljön másnak is. 

Mit kaptam ezért? Sokakkal már nem vagyunk ismerősök, nem szólnak hozzám. 

Nem vagyok szent. Vannak hibáim. A legnagyobb, hogy segíteni akarok! Segíteni másoknak! 

Ami utána jön, pedig teljesen normális emberi viselkedés, önzővé lesznek. Önzővé, eltaposóvá, bunkóvá, gyökérré.

Utóbbi egy igen közkedvelt szó itt. Naponta kb 10* hallom. 

Sajnos amikor apuka felhívott, hogy mit képzelek magamról, hogy hogyan mertem a lányának szólni (nem is vele beszéltem), hogy ne beszéljen magyarul az osztálytársával; hogy ne csak magyarul beszéljenek egész nap... nem jutott eszembe, hogy mondjam neki! Hogy felvilágosítsam, hogy nem az én gyerekeim neveletlenek, hanem ő a paraszt, mert be sem mutatkozott amikor felvette a telefont. Gyökér, mert játssza az agyát, bunkó és meg sem hallgatja a másikat. És támad és fenyeget és hazugnak nevez.
Holnap megy az iskolába és jól megmond... ilyenek vagyunk mi magyarok. Leszarjuk mások érzéseit, mások életét. Törtetünk, megyünk előre! A lényeg, hogy nekünk legyen jó! A szomszéd tehene meg duplán dögöljön meg, vagy ha 2 van akkor mindkettő. Sőt! 

Bemegy az iskolába és lehet, hogy hiába volt minden eddigi munkám, erőfeszítésem. Hiába építettem szép aprólékosan a karrieremet. Szépen, udvariasan megköszönik a munkámat és ennyi volt.
Mert ennek a gyökérnek a gyereke sírva ment haza, mert én a másik gyereket megkértem, hogy a saját érdekében ne legyenek összetapadva. És ne neveljem a gyerekét, sőt! Hozzá se szóljak!
Szar az amikor el kell magyarázd a gyerekednek, hogy a felnőttek baromsága miatt, inkább ne beszéljen egy iskolatársával! Nehogy bajba kerüljünk...
Jó érzés magyarnak lenni.. Kíváncsi vagyok más nemzetek is ilyen jó fejek-e...

2 éve...

2 éve, hogy nem jártam felétek! Hogy nem írtam magunkról...

Mennyi, de mennyi minden történt! Hol is kezdjem...

Sikerült egy szép nagy házat bérelnünk! Hoppá! Pont ma van 2. éve, hogy itt lakunk!

Természetesen az sem volt egyszerű ahogyan rátaláltunk, beköltöztünk. Miért is lett volna az? ;)

Egy ismerős ajánlására, a helyi hirdetőoldalon adtam fel hirdetést. Jött pár érdekes levél, hogy külföldre kellett költözniük, de futárral küldik a kulcsokat és bla-bla, még kérdőívet is küldtek, sőt fényképeket is egy-egy lakásról! Persze! Nigériai csalók voltak. Hihetetlen, hogy vannak emberek akik bedőlnek ennek!  Bevallom nekem is felcsillant a szemem és a szívem azt diktálta, hogy nekünk is jó lenne egy ilyen lakás... De az eszem tudta, hogy nem szabad elhinni! Abban a kétségbeesett állapotban, sajnos sok mindenre képes az ember lánya!

Ezek az események már akkor történtek velünk, amikor már el tudtunk volna költözni; amikor már volt pénzünk; amikor már ott volt a határidő, hogy menni kell. 

De megfelelő lakást nem és nem találtunk. 

Lett volna egy, amit én persze azonnal vettem volna ki, de egy "ismerős" ráébresztett, hogy nem szabad, mert ... kicsik a szobák, alacsony a belmagasság, mindenből a legolcsóbbat vették, drága... 

Kerestünk tovább! 

És akkor jött egy válasz, benne egy telefonszám. Ami nem működött... Az még az igazsághoz tartozik, hogy én akkor, na jó azóta se nagyon, szerettem telefonálni. Így a fentebb említett ismerős segítségével tudtunk kommunikálni a válaszoló hölggyel. Azaz először még nem, mert ugye nem volt jó a telefonszám. Majd elküldte a jó számot. Majd jött a köv. levél, hogy akkor még sem tudja kiadni... Most is nagy sóhaj száll, ha erre az időre gondolok. 

Kerestünk, kutattunk, amikor jött az újabb levél: mégis mehetünk! 

Elmentünk hozzájuk, gyerekeket folyamatosan csitítottuk, kértük, hogy csak kicsit maradjanak csendben. Lakásról láttunk képeket, foglalót kifizettük és vártunk. 

Igen jól olvasod, nem nem voltunk bent, nem sétáltunk körbe. Csak papíron láttuk, fényképeken. 

Elérkezett a várva várt nap és 2012. november 28n megkaptuk a kulcsokat! 

29n már itt aludtunk! Nem bírtuk tovább a szobában! 

Eleinte gyerekasztalon ettünk /ebayen megnyertem egy "ovi" bútorait, játékait, kellékeit/. 

Az asztalok pár hete találtak gazdára! Egy ismerősöm fürdőszobájában lettek, valamik! Talán fellépők... Majd megnézem, hogy hogyan értelmezték újra!

Azóta sikerült belaknunk... talán túlságosan is. Persze azóta is a bútorokat lesem meg először az ebayen. :)
Áztunk már be, állt meg a fűtésünk, fújta le a szél a kisház tetejéről a fedő valamit. 

Szeretünk itt lakni! Egyre több szomszédot ismerünk meg. 

Nemrégiben egy kedves magyar család költözött a szomszédunkba! 

Van egy hatalmas trambulinunk, így a kis makik tudnak néhanapján tombolni.

A sulik is viszonylag közel vannak, persze kocsival járunk! :)

Minden évben szerveznek a gyerekeknek egy bicajos reggelit. Lehet jelentkezni, hogy ki szeretne menni. Tavaly becsülettel bicajoztunk. Úgy szétáztak a gyerekek, hogy a reggeliztető hölgy még idén is emlékezett ránk!

Idén, kissé megcsúsztunk az idővel...melyik reggel ne tennénk így... Gondoltam mégse járja, hogy jelentkeztünk és nem megyünk. Bicajok elő, csomagtartóba be. Sulinál megállás, bicajok ki, na most arra már nem emlékszem, hogy betekertek-e, de arra határozottan emlékszem, hogy megint leszakadt az ég és most is sikerült megáznunk! :)

Suli

Szeptember 24n a két nagyobb gyerkőcöm is elkezdi a sulit!!!

Rögös volt az út!

Pár évvel ezelőtt egy kedves anyuka (volt egy "zenebölcsi" vállalkozásunk) készített nekem egy számmisztikai elemzést. Egyebek között arról volt szó benne, hogy 36 évesen előrébb fogok lépni valami mitikus dologban. Nem emlékszem, hogy hová és merre és miért. A dobozok között nehéz is lenne megmondani, hogy hol lehet ez a levélke, de bennem az maradt meg ebből a dologból, hogy a siker benne van a nevemben és ez a 36 éves korban betörténő változás.

Amióta  itt vagyunk Angliában nagyon érzem a segítő kezeket. Próbáltam gyorsan utánaolvasni, de nem találom, így leírom még egyszer!

Történt, hogy a harmadik napon elsétáltunk egy kedves magyar hölgyhöz aki segített kitölteni a child taxhez küldött újabb nyomtatványt. Visszafelé nagyon vagányan levágtuk az utat és mondhatni eltévedtünk. Sétálás közben csak azt hajtogattam magamban, hogy de jó lenne ha az én drága uram éppen arra járna és megmentene minket! Elértünk egy hatalmas körfogalomig. Megtettünk egy cikkelyt, aztán a másikat és már csak egy kicsike zebra maradt, hogy egyenesen folytassuk utunkat amikor is éppen előttünk suhant el az én uram és mentett meg minket. Jó pár kilométert kellett volna még sétálnunk.

Volt még egy alkalom amikor éreztem, hogy nem vagyunk egyedül, de szánom-bánom elfelejtettem!

Óriási szerencsénk volt, hogy megkaptuk július 9től az itteni családi pótlékot. Májusban adtuk be és aug. végén jött az utalás. (Mókás volt! Egyszer csak a számlánkon lett az összeg és nem értettük honnan. Aztán 2 napra rá jött a határozat, hogy megkaptuk, majd másnap jött a levél, hogy fogunk kapni a részletekről egy értesítést.)Sokan vannak akik hosszú hónapokat várnak rá, olvasok olyat is aki  már évek óta.

Szóval ez a helyi családi pótlék azaz child benefit a legfontosabb. Ehhez kötnek minden más támogatást!

Írtam már, hogy már csak ki kellett tölteni a nyomtatványt, megjelölni a 3 sulit és visszavinni a helyi önkormányzathoz. Na én valami belső ok miatt mindig odáztam. Messze van, 3 gyerekkel elmenni egy tortúra. A Párom is mindig úgy volt szabadnapos, hogy akkor volt valami más. Nem jutottunk el!

Három teljesen más sulit jelöltem be, de ahogy közeledett a szeptember eleje és jókat hallottunk arról a suliról ahová barátaink fia is járni fog, egy reggel felkerekedtünk a gyerekekkel és sulikeresőbe indultunk.

Na a reggel az enyhe túlzás, maradjunk a délelőttben.

Először a közelünkbe lévő sulit néztük meg. Jó lett volna, mert lánykám osztálytársa lehetett volna barátaink angol szomszédja és így talán egy ismerős arccal könnyebb indult volna neki.

Sajnos innen elküldtek, hogy nem tudnak segíteni, szerintük nincs hely, de kérdezzük meg a town hallban. Előhoztam nekik a másik sulit is, ahová magyar barátunk jár. Tanácsolták, hogy menjünk át, mert ott egyből fognak tudni választ adni, hogy van-e hely avagy nincs.

Átsétáltunk. Sehol senki. Véletlenül tudtuk meg, hogy ebédidő van. Szóval vártunk.

Két suliról írok, mert egyikbe járnak 4-6 éves korig, a másikba 7-11. Sétáltunk oda és vissza.

Reménykedtem, hogy idejárhatnak a gyerekek!

A suli előtt van egy tér. A téren egy templom. Nem a Rózsák tere, de ez is egy templomtér! ;)

Ebédszünet után ismét séta és kiderült, hogy a kispasinak van hely, de a csajom még kérdéses; bár ha a fiamat felveszik akkor a lányom előreugrik a listán. Na itt próbáltam egy kis magyar taktikát belevinni a dologba, kérdeztem, hogy hány százalék, hogy felveszik - nem értette. Másnap voltunk megnézni a nagyobb suliját, ott próbáltam feljegyeztetni a csajom nevét - nem értették.

Az ide-oda sétálgatás utána maradt a túra a town hallba. Húúúú. Addig nem megyek tovább ameddig nem nézem meg, hogy hány kilométert gyalogoltunk.

2.6 km a templomtól.

Persze volt útközben egy kis balhé, a Tescoban, hogy akkor most melyik itókát is vegyük és akkor most egyik ezt a másik meg azt akar inni és végül mindenki minket nézett, mert legkisebbem a földhöz verte magát és üvöltött.

Nem tudom, hogy mások hogyan oldják meg, de én egyre nehezebben viselem. Ma eljutottam arra a pontra, hogy én magam megyek és jelentkezem a rendőrségen, hogy nem én ezt nem, és vegyék el őket!

Durván hangzik tudom! Fáj nagyon! Július 7e óta együtt vagyunk, állandóan. Zömében egy kicsike szobában, egy házban ahol nem lenne szabad kiabálni. Baromi nehéz!

Szóval elvánszorogtunk a town hallba ahol ért egy kisebb fajta sokk. Kiderült ugyanis, hogy nem érvényes a bérleti szerződésünk. Amiről mi azt hittük, hogy azért van számszerűsítve, hogy 2 hónapig nem tudnak váltani, mert bukják a depositot arról most kiderült, hogy addig volt érvényes a szerződés. Na azt hittem azon a bizonyos nem létező nemiszervemen szúrom magam!

De itt ismét közbeléptek az Égiek! Mert ha van erre a címre szóló child benefitünk akkor semmi gond. Elő a határozattal, másolat készül és már indulhat is a menet!

Az ügyintéző kisasszony nem volt ura a helyzetnek! Meglátta a legkisebbemet gyorsan átadott egy jelentkezési lapot, hogy akkor ezt el ne felejtsem feladni majdan... És akkor ott van még a középső is! Majdnem elfelejtette! De a legnagyobbiknak már nem adott... Hihihi.

Sajnos ő nyert, mert búcsúzásnál türelmemet kérte, hogy nagyon busy a hivatal és kell 2-3 hét a válaszlevélig.

Szóval vártunk!

Örültem a várakozásnak, mert nem nagyon lett volna miből megvenni a sulis cuccokat.

Hogy irigyeltük őket, hogy nekik "csak" egyenruhát kell venni!

Ma felkerestük a szaküzletet ahol csak spéci sulis cuccokat árulnak. Majd 70 fontot hagytunk ott. Ebben van 2 db emblémás pulcsi, 2 db póló, 1db tornapulcsi, 2 db tornanadrág, 2 db nyakkendő.

És akkor még be kell szerezni: szoknya, nadrág, blúz, ing, zokni, harisnya, 2-2 fajta cipő. És most jut eszembe, hogy még táska, tornazsák, ebédes tatyó, kulacs.

Na majd számolok és írok egy végösszeget!

Itt is fordítva történt a dolog, mert először jött a telefon, hogy akkor szerdán várnak minket a csajom sulijába, hogy mehetünk szétnézni, megismerkedni és másnap jött az értesítés, hogy mindkettőjük kezdheti a sulit. És ott ahol mi szerettük volna!

Érdekesség még, hogy a csajomnak mindhárom helyre csak ez az iskola volt megjelölve. Kispasimnál válogathattunk volna.

Tegnap felkerekedtünk és immár hivatalosan körbejártuk, igazgatói vezetéssel, a kisebb iskolát. 32 nyelvű a diáksereg. 

Kérdeztek a gyerekekről. Milyen volt a matek, a magyar. 

Bementünk a termekbe. 

Meg kell álljak itt. A pesti sulinkban a fiam osztálya nagyon rendetlen volt. Nem sok fegyelem volt náluk. 

Itt a kicsik is néma csendben ültek és hallgatták a tanítóbácsit ahogy mesél és mutatja a könyvben a rajzokat! Olvadtam el ahogy a kis 4 évesek egyenruhában ültek egy kupacban a földön és figyeltek. Éppen vége felé közeledett a "tanítás" mert a szülők kintről leskelődtek.

Érdekes infót kaptam. Jövőre ha a legkisebb is elkezdi a sulit akkor ott is 2.5 órát lesz. Kérdés, hogy én mikor és hogyan fogok tudni elmenni dolgozni!

Itt is van számtech terem. Próbálták behívni a csajomat, de ő nem nagyon akart menni. Félek ám mi lesz itt!

Nagyon sokat változott az elmúlt hetekben, sajnos nagyon a bratyó irányába! Várja nagyon, hogy el tudja kezdeni, de nem nagyon érti, hogy akkor itt ő most hogyan fog megtanulni angolul. 

Kell a hétvégén lopnunk egy pár órát, hogy kettesben legyünk és át tudjuk csevegni ezt a dolgot!

Körbejártuk az épületet, belestünk a termükbe is, de az osztállyal sajnos nem sikerült megismerkedni, mert éppen közlekedési foglalkozáson vettek részt. Nagyon érdekes, egy hangár szerű ahol közlekedési szituk vannak. Holnap felhívom őket, hogy be tudunk-e menni családilag, mert jó lenne ha nem is fogja érteni, de legalább tudná, hogy hol voltak a többiek.

Kicsit hatásvadászra sikeredett amikor az igazgató úr felhívta a figyelmünket a notebookokra, sajnos nem érte el amit szeretett volna, mert amikor megmutatta, itt már csak nyugtáztam!

Próbálok a gyereknek pozitív dolgokat kiemelni és mutatni és kapcsolni! Pl. a nagyobbak sulijában színek vannak. Kispasim zöld lesz tesin, édesanyám kedvenc színe.

Reggel 8:45re kell menjünk és a kisebbért 3:10ig a nagyobbért 3:20ig kell odaérni.

Kaptunk mindkét helyen 1-1 paksamétát amit ki kell tölteni, alá kell írni, bele kell egyezni és stb. stb.

Jelentkezési nyomtatvány kedvenc kérdése, amit megkérdeznek mindenhol: faji hovatartozás. Itt most éppen kelet európaiak vagyunk. Itt kell arról is nyilatkozni, hogy ki a háziorvos, értesítsék-e ha gond van, van-e valami allergia, betegség. 

Alá kell írni egy beleegyező nyilatkozatot, hogy fotót és videófelvételt készíthetnek a gyerekeinkről.

Meg kell adni, hogy ki viszi és hozza a gyerekeket.

Fényképes ötletlistát kaptunk a lunch boxba csomagolható ételekről.

Házirend. 

És persze egyenruha lista és katalógus.

Szóval várjuk a hétfőt ill. én a holnapot és a szombatot is, hogy a postás hozza az e-bayről megvásárolt ruhákat!

Változások

Sok víz lefolyt a Dunán és a Temzén amióta itt jártam! 

Próbálok időrendben haladni! Hosszú bejegyzés lesz! Láb fent (csak ne fájna a térdem), srácok alszanak, Apa dolgozik... laza tejeskávét már elszürcsöltem! Szóval hajrá!

Térdfájás: szeptember közepén betöltöttem a 36ot! Tudnod kell kedves olvasó, hogy valami miatt nagyon sokat melléütök így az elején, és 36 helyett 26ot gépeltem! Lol! Tud valamit az agyam! Mert én valahogy még annak érzem magam, de a jelek... Szóval születésnapom reggelén arra ébredtem, hogy előjött a régi térdfájásom. Kosaras betegség. Igen-igen magyarázható azzal, hogy nem alszom kényelmesen, ami annyit tesz, hogy úgy bírok itt feküdni mint egy darab fa, mert 3an alszunk a majd' dupla ágyban. 

Érdekes itt a dupla ágy fogalma. Ketten talán elférnénk kényelmesen, de elég furcsa a 180x200as ágyunkhoz képest! Persze van remény, mert nincs olyan messze az Ikea, bár nem fájdítottam még a szívemet és nem néztem meg, hogy ágyméretben ugyan az van-e mint Mo-on vagy hasonultak az itteni normához...

Szóval térdem fájt, Drága Anyukám, Párom és Barátaim a Facebookon nem felejtették el e jeles napot és még valaki feliratkozott a listára, olyan akire nem is számítottam és jól meglepett! De még mennyire... Kaptam egy értesítést, hogy mi lenne ha elmennék egy szűrővizsgálatra? Benne vagyok már a korban és ... Na feltette az ire a pontot! Hangulatom egyébként is pocsék volt, de ez aztán végleg elintézett mindent!

Hangulatom több dolog miatt is sírós volt. Egyik oka drága gyermekeim. Valamit nagyon elcsesztem velük kapcsolatban. Olvasom, látom azon csemetéket akik valami aprósággal, saját készítésű bigyóval meglepik felmenőiket. Enyémek? Áh! Nagyobbam belelesett faces levelezésembe és a sok szülinapos jókívánság láttán megkérdezte, hogy akkor nekem ma van? Mondom ma, de amióta így egy szobában élünk mindig a nyakunkban lóg, nem nagyon merem elhinni, hogy nem hallotta anyukám köszöntését előző este! 

Reménykedtem, hogy párom rejteget valami meglepetést, tett félre valamicskét egy csokira vagy mit tom én mire. De nem! És így múlt el az én 36ik születésnapom torta vagy valami süti vagy egy kicsike virág, ajándék úúúú szóval minden nélkül!

A másik ok! Magyarországon albérletben laktunk. Terveim között az szerepelt, hogy áprilisig szóló szerződésünket megtartjuk és akkor együtt a család visszamegy és összepakol, selejtez. Szüksége volt a lelkemnek arra a lakásra! Szükségem volt egy kapcsolódásra, egy biztos pontra! A pakolást is szerettem volna addig halogatni ameddig itt kialakítunk egy új életet és nem fájószívvel válunk meg az addigitól! Egy kedves barátom kapott egy lehetőséget, hogy költözni tudjon. Ő vett meg pár dolgunkat. Egy-egy szkerény említésekor úgy éreztem, hogy a szívem egy darabját viszi el! Olyan érzés volt listát  írni, hogy akkor ez próbálják megmenteni vagy azt kidobni, mintha végrendeletet írnék. Elajándékoztam néhány gyerekjátékot is, másik családhoz került és nagyon örülnek neki, de nekem a mai napig fáj tudnom, hogy már nem a miénk. 

Minden tárgyunkat szerettem és ragaszkodtam volna hozzájuk! Remélem hamarosan pótolni fogom tudni és nem lesz bennem az a fájdalom ami most is könnyeket csal a szememre!

Tudom szentimentális és egy közgazdász sírva könyörögne, hogy térjek vissza a valóságba!

3 szobás bérleményünket egy cégtől béreltük, akiktől próbáltunk haladékot kérni! Szeptember elejéig meg is volt, de betelt a pohár és felmondták a szerződést. 

Nehéz volt innen menteni a menthetőt! 

Szegény barátainkra szakadt az összes vackunk összepakolás, elszállítása! Nagyon hálás vagyok nekik!

Nehéz napokat éltem át akkor! 

Tudtam, hogy mit hagytunk ott. Az utolsó napokat nem pakolászással töltöttük. Egyébként sem volt élére állítva soha semmi - na jó akadt erre is példa, de inkább a ramazuri volt a jellemző. 

Óriási kupi, por! Soha nem fogom tudni meghálálni azoknak akik ott voltak és a nagyját kipakolták a cuccainknak! 

Nem tudtak minden elhozni. Nem tudom mi maradt ott! Elméletileg a bérbeadó cég kipakolt, raktárba tette. Még egy adósság! Remélem az utolsó és innentől már "csak" törlesztenünk kell és egyszer talán végre vége!

Iskolalátogatóban is voltunk! Újdonsült barátainkkal együtt néztük meg kispasim suliját! Hallanotok kellett volna a srácokat! Teljesen el voltak ájulva a sulitól. 

Kívülről nem egy nagy épület. A termek nem a nálunk megszokott magas belmagasságúak. Recepció fogad ahol nagyon kedvesen segítenek mindenben! Eszembe jutott pesti iskolánk mufurc ajtós kisasszonya. Néha korábban mentem és azt figyeltem hány percet lop el az emberek életéből azzal, hogy nem figyel és nem időben nyitja az ajtót. A kis ablakról már nem is beszélve amin olyan megalázó volt behajolva, kiabálva elmondani jöttöd okát!

Folyosó. Termek jobbra és balra. Az első terem ahová bementünk a zeneterem volt. Vauuuu és megint vauuuuu. Dobfelszerelés, hegedű, rengeteg ütőshangszer. Nagyon bejött!

Az osztálytermekben csak digitális és mágnestábla van. Asztaloknál és székeknél ülnek a gyerekek. Minden teremben számítógép a tanári asztalon. A tanári asztal nem úgy helyezkedik el ahogy nálunk szokás. A fal felé néz azaz használója háttal ül a többi asztalnak.

A termek nagyon színesek. Most ha becsukom a szememet nekem a kék ugrik be. És a sárga. 

A folyosókon a gyerekek rajzai. Csendéletek. Más ország más szokások. Nem ám a megszokott váza, virág. Nem ám! Ananász és kókusz. ;)

Van könyvtárszoba. Ami itt feltűnő volt, hogy nem az az ablaktalan nagyon csendes szoba, ahová nem vagy csak félve mertem benyitni. Olyasmi mint egy kórházi szoba. Na nem hangulatában, hanem a folyosókra néző nagy ablakai miatt. 

Tornaterem nincs sajnos. Nem tudom, hogy máshol van-e. Egy nagyobb terem van ahol van egy kicsi dobogó és bordásfalak. Itt szoktak rossz idő esetén gyülekezni és itt ebédelnek. 

Ebéd vagy meleg vagy hozott. Olyan asztaloknál ahol a székek és az asztalok egyben vannak.

A tornaszertár is nagyon tetszett a srácoknak! Nem emlékszem, hogy mi volt az ami olyan jó lett volna, de ott is hangosan ámuldoztak!

Jaj! A lényeget majdnem kihagytam!  A számtech terem! Na itt volt aztán agyeldobás! Sok monitor, sok asztal, sok gép! És akkor az "idegenvezetőnk" kinyitott egy szekrényt ami tele volt kicsi notebookokkal. Mondván nagyon busy ez a terem és ha szükség van a gépre az osztályban akkor ezt használják! De nem kell ám aggódni, mert a tanár nyomon tudja követni, hogy melyik gyerek mit csinál! Lol!

Megnéztük a srácok leendő termeit és megtudtuk, hogy az úriember aki körbevezetett minket szintén osztályfőnök (a fickót inkább tudnád elképzeli egy motoron a tekóival mint a katedrán) és van egy suli utáni csoportja ahol maketteket ragasztanak össze és ki is festik! Na a pasimat itt totál levette a lábáról!

A lényeg hiányzott már csak a sulikezdéshez: a levél a town hallból: felvételt nyert!

Hétköznapok

Eltelt pár nap legutóbbi bejegyzésem óta!

Múlnak a napok, szép lassan elmúlnak.

Egyenlőre semmi jelentősebb változás nem történt életünkben. 

A child tax credit papírja megérkezett, kitöltetett és várja, hogy postázva legyen. 

Sokaktól hallom, hogy együtt jön majd a child benefittel. Szóval még várni és várni kell. Ami részünkről nem lenne gond! Mert a heti / 2 heti fizunkból eléldegélünk, de vannak ám fontos és még attól is FONTOSABB kiadások amik nem várnak és nincs már türelem, megértés. Azonnal ki, be kell fizetni vagy .... Bele sem merek gondolni, hogy vagy mi történik!

Újdonsült barátaink valamelyest helyzeti előnyben vannak, mert nagyobb összeggel indultak. Nem kérdeztem még tőlük, hogy milyen érzés volt, feladni/eladni mindent és elindulni. 

A befolyt pénzösszegnek hála (persze hiteles lakás, eladásából) itt  lakást tudtak bérelni, amit nagyon otthonosan be is rendeztek. Már van angol autójuk és jobban fizető állásuk mint az én uramnak! ;)

Nem lehetett könnyű nekik sem! Viszont töretlen az elhatározásuk és az önbizalmuk! Itt jobb lesz nekik! És nekünk is! Csak a kezdet ne lenne ilyen borzasztóan nehéz és hosszú!

Lakásbérlés: olvasni ezt és azt mindenhol! A lényeg, ha egyedül avagy ketten vagytok eleinte elég egy szoba. Általában 3-4 hetet kérnek előre kaucióként és az adott hetet. Amit megadnak árat, abban benne van minden. Minden alatt értem a villany/ a gáz, a fűtés, az internet.

Érkezéskor ha nincs aki segítsen, akkor kezdhettek egy bed&breakfast szálláson. Olcsóbb mint egy szálloda és kapució azaz deposit nélkül van hol aludnod.

A következő lépcső a studio flat.  Ez inkább egy garzon. 

Ezek után jönnek a lakások flat avagy házak houseok. Nem térek ki, hogy mire kell figyelni! Még magam sem tudom! De van sok-sok minden! 

Készülj fel Kedves Olvasó aki nyomunkba lépsz, hogy itt majd minden szoba, lakás, ház penészedik, dohos. Kivéve az újak. Esik ám itt elég sokat! ;) Pl. most is! 

Utóbbi lehetőségeknél általában 1 hónapot kérnek depositnak és 1 havi bérleti díjat. Minden mást neked kell majd fizetni (közüzemek).

Hallottam már olyat is, hogy ki lehet beszélni a sajtot a szájukból egy pár hónapos részletfizetési dologgal vagy egy felújítással! 

Nem tudom melyik jobb a privat vagy az iroda/agency. Előbbi kedvezőbb feltételekkel adja ki, pl. nem kér referenciát, nem ellenőrzi, hogy van-e elég fedezeted (kb. 24000 GBP/év bevételed), de nem is nagyon tudod számon kérni. Utóbbi az imént felsoroltakat kéri, nézi ; viszont ha bármi galiba van azonnal tudod hívni őket!

Az én uram egy nagy szállodalánc, apró kicsi porszeme. Takarít. Amivel nem is lenne gond, mert szerette csinálni. De úgy látom kezd belefáradni. Belefáradni a légkörbe, a kemény munkába. Főleg így, hogy tudja van könnyebb módja a pénzkeresetnek!

Ismét megtapasztalhattuk a magyar mentalitást! Közösségi oldal fórumában kérdezni mertem... Brrrr.... Mindig megfogadom, hogy de ez  volt az utolsó! Aztán persze mégsem, mert onnan szerzünk sok-sok tapasztalatot és segítséget és barátokat!

Szóval autót kell vegyünk az új munkához. 

Sajnos a mi 2 hitellel is terhelt járgányunk éppen haldoklik. Visszafordítható állapot csak egy kisebb vagyon kell most hozzá!

Kérdeztem hazánk fiait, hogy és hogyan és mennyiért. 

Angliában autót venni, sőt tovább megyek olcsó autót venni nem nagy szám! Ami sok a két biztosítás: Road TAX és az insurance. Jaj! Itt meg kell álljak, megkívánja női mivoltom! 

Hm! Azért elgondolkodtató... itt olcsóbb a biztosítás a női vezetőknek! Érzed? Érted? Ugye Kedves Nő Olvasóm érted??? És ugye azt is tudod miért???

Az autót csak az vezetheti akinek van biztosítása. Itt nincs add kölcsön az autódat! 

Szóvak most 2 biztosítást kell kötnünk ha én is szeretnék vezetni! Előre para! De majd lesz valahogy!

És ha ez a két fizetendő nem lenne elég akkor ott van még az MOT. Vizsga. Műszaki.

Drága fórumtársak hozták formájukat! Kaptam én hideget és meleget is! Hogyan merem azt írni, hogy nincs 380GBPm egy autóra ... más bicajt vesz ennyiért! Hja kérem! Jövő ilyenkor remélem én is ennyiért veszek valamit... vagy nem? Remélem nem! Remélem nem fog elszállni az agyam és nem fogom "szórni" a pénzt! Most 5-10 fontokért veszek bicajt az e-bayen. 

Akadnak azért olyanok is akik nem felejtik el az indulást. Talán onnan kapunk segítséget! Földim a srác... csak elég nehezen tudjuk elérni! Bizakodunk!!!!

Holnap benézek a suliba! Hátha már lesznek bent és hátha pozitív választ kapunk. Egyenlőre nem tudni mikor és hol kezdjük a tanévet! 

A magyar sulit se tudtuk még hivatalosan értesíteni, mert hiába kapott ma Édesanyám egy e-mail címet, nem működik. De holnap is megpróbálom! Hátha törölnek a bejövő levelekből és akkor végre landol az enyém is!

Zárógondolat: középső lánykámat az elmúlt években úgy igazán és hirtelen egyszer láttam megnőni. 2009. nyarán amikor a legkisebbet haza vittük a kórházból. Hirtelen olyan nagy lett! 

Aztán múltak az évek és fel sem tűnt, hogy mennyit változik. A minap nézegettem a képeket, hogy milyen csöpp is volt amikor az ovit kezdte, most meg már pózol, illeg, billeg! 

És itt Angliában történt valami amitől a kicsi lánykám ismét nagyobb lett!

Szerelmes! És már puszit is kapott! 

Mit éreztem amikor megtudtam a locsi-fecsi pasimtól a "titkot"? Nem volt könnyű és jóérzés! Inkább olyan szívszorongató, meghökkentő, rémisztő!!!

Nem akarom én még ezt! Ő az én kicsi lányom! "Ej, ráérünk arra még!"