Barátok, ismerősök.... most és régen

Amikor meghozod a döntést, hogy akkor Te most külfödre költözöl sok dolgot kell mérlegelj. Sok minden miatt lesz több, a papíros: miért maradjak - oldalán.
Anyaként még nehezebb!
Régen jártam már erre. Berozsdásodtak a tekervények... annyi mindent szeretnék írni, de nem formálódnak a mondatok... 

Magyarországon élve, a mindennapok szürkeségében/harcában észre sem vettem, hogy milyen könnyű dolgom van. Mert a bölcsiben/oviban/suliban azért odafigyeltek, hogy mit eszik a gyerek; ha beteg volt, azonnal kaptunk időpontot a saját gyerekorvosunkhoz avagy rohanhattunk egy-egy spéci ügyeletre; ott voltak a barátok akik nem tudtak nagyot mondani magukról, mert egy közösséget alkottunk,  és ha füllentenek, hamar kiderült volna...
Itt fordult a kocka! A napokban láttam egy vicces fotót, peresze, hogy most nem találom... anya elmegy szabadságra, felvettünk néhány embert helyettesíteni - és a ház előtt szakemberek állnak sorba. Vicces... vagy mégsem.
Szakács és diatetikus. Van menza, de a középső hallani sem akar róla, a kicsi kb mindennap alkudozik, hogy ő nem akar már bent enni, a nagy ... na Ő soha nem reklamált a csomagolt ebéd miatt. Szóval megy, a remélem valamennyire egészséges ebéd és estére a meleg vacsora, amit azért próbálok gondosoan és tudományosan összeválogatni!
Orvos: áh! Mókás itt a helyzet. Ez megér egy  külön lapot. 

Barátok... emiatt születik a mai bejegyzés. 

Vannak ugye a régiek, Magyarországról. Akikről azért itt menet közben kiderült, hogy mennyire szoros, mennyire fontos a kapcsolat. Túléli-e a távolságot, a technikai kapcsolatot. Nem mindig sikerül! Egyre fogyatkoznak a beszélgetések. Nehéz mindig csak írni és írni, hogy mi történt. Mert a pörgés állandó és mire elcsendesedik a ház, már nem sok erőt érzek magamban, hogy leírjam a napi eseményeket. De azért akadnak akik kitartanak és itt vannak és számíthatok rájuk és ők is rám, és nem szakad el a szál... 

És vannak az újak. Lehet általános hiba, ha nem akkor én persze, hogy elkövettem... mindenkit közel engedek magamhoz. Mindenkinek kitárom a lelkem, a szívem és ami most már nagyobb baj, a családomba is beengedek akárkit/bárkit. 

Ez nem új "betegségem". Nem itt kezdődött, de a magánytól való félelem itt fokozta ezt a érzést. Féltem, hogy egyedül leszünk, hogy a gyerekeimnek nem lesz barátja, nem lesz kivel magyarul beszélni. 

Védekező mechanizmusom és személyiségem megoldotta. Mindenkivel azonnal, egyből nyitott, barátságos vagyok. Persze jöttek már itt is a pofonok. Megismerkedtem az -addig használlak ameddig szükgésem van rád, utána mehetsz a kukába- érzéssel. Hány ember járt hozzánk, kopogtatás nélkül jött be... ma már azt se tudom merre járnak. Próbáltam védekezni ellene, próbáltam már nem olyan nyitott lenni... Mégis belefutottam. De olyan erősen, hogy ez most olyan elemi erejű csalódás volt, mintha kaptam volna egy jobb horgot és egy gyomorszájast. 

Belefutottam egy olyan személybe, akiről azt hittem, hogy kedves, aranyos, pörgős, bánatos, segítségre szoruló... és közben kiderült, hogy egy gerinctelen féreg. Nem kevesebb kellett neki, mint az életem. 

Sok figyelmeztető jel volt, persze egyiket se vettem komolyan. A hirtelen megnövekvő közös ismerősök száma, a sok hivatlan látogatás... Nagy sóhaj! 

Most a gyógyulás szakaszában, próbálom a sok közös emléket kitörölni. Levonni a következtetéseket. Tanítom a szívemnek, hogy soha többet!
Örülök, hogy nem sikerült elvennie! Nagyon boldog vagyok! Hallgatva a figyelmeztetésre, a BARÁTI szóra, a családomra figyelek! Feléjük fordítom a szívemet! A szeretetemet! Minden más meg le van sz.... ;)
Élvezem a családom szeretetét, az életet, a karácsony illatát ami talán még soha nem volt ilyen finom! Békés karácsonyi készülődést! <3