Kicsiny háztartásunk csődje. Ami bekövetkezett... várható volt! Sajnos! Az árak az egekben, a bevételi forrásunk csappant a gyed/gyes különbséggel és Apa is kevesebbet kapott a múlt hónapban! Szóval eljutottunk mi is oda, hogy fizetésig oly annyira nincs pénzünk, hogy még az albérletet és a rezsit sem fizettünk...
Tegnap éjszaka sajnos meghallgattam a híreket! Csupa-csupa vidám dolog! Kedvem abszolút nőtt!
Tegnap éjszaka sajnos meghallgattam a híreket! Csupa-csupa vidám dolog! Kedvem abszolút nőtt!
Próbálok úszni az árral! De ma reggel rájöttem, hogy összecsaptak a hullámok a fejünk felett! Erősen!
Most úgy írnám, hogy úgyis kilábalunk belőle! Úgy írnám! Egyenlőre nem látom az alagút végét!
Bár mindent feledtet velem az, hogy most idejött a legkisebbem, ott hagyva a játékait és átölelt és piszéztünk és kaptam sok-sok puszit!
Most úgy írnám, hogy úgyis kilábalunk belőle! Úgy írnám! Egyenlőre nem látom az alagút végét!
Bár mindent feledtet velem az, hogy most idejött a legkisebbem, ott hagyva a játékait és átölelt és piszéztünk és kaptam sok-sok puszit!
Pár napja netcsevegtem egy régi kedves ismerősömmel. Kollégák voltunk jó pár éve! Nem is emlékszem már, hogy hol és mikor! Amire emlékszem, hogy Ő egy nagyon kedves, mosolygós, örök optimista csajszi! Hála az égieknek, hamarosan édesanya lesz.... így azt a rengeteg szeretet amit eddig az állatoknak adott át, egy kisember is élvezheti!
Beszélgetésük nagyon elgondolkodtatott! Nézegette a gyerekekről készült fotókat. Az jön le a képekről, hogy milyen boldogok, kiegyensúlyozottak.... Megírtam őszintén, hogy sajnos nem minden olyan happy mint aminek látszik! Aztán elgondolkodtam, hogy de miért is? Ők nem kell, hogy tudják, hogy nincs. Azaz sajnos tudják, mert egyre több mindenre kell azt mondanunk, hogy ezt most nem tudjuk megvenni..., de a biciklizés, a játszóterezés, az együtt játszás nem kerül pénzbe!
A dolog szépséghibája, hogy az idegeinket elég erősen megtépázzák ezek a napok! Gyakran ők húzzák a rövidebbet és persze bőven rá is raknak ...!
Beszélgetésük nagyon elgondolkodtatott! Nézegette a gyerekekről készült fotókat. Az jön le a képekről, hogy milyen boldogok, kiegyensúlyozottak.... Megírtam őszintén, hogy sajnos nem minden olyan happy mint aminek látszik! Aztán elgondolkodtam, hogy de miért is? Ők nem kell, hogy tudják, hogy nincs. Azaz sajnos tudják, mert egyre több mindenre kell azt mondanunk, hogy ezt most nem tudjuk megvenni..., de a biciklizés, a játszóterezés, az együtt játszás nem kerül pénzbe!
A dolog szépséghibája, hogy az idegeinket elég erősen megtépázzák ezek a napok! Gyakran ők húzzák a rövidebbet és persze bőven rá is raknak ...!
Szombaton éjszaka a Heim Pál ügyeletét látogattuk meg. Nagyobbik leánykám lefekvés utána, nem tudni miért, lenyelt egy dekorkavicsot. (Olyan fél üveggyöngy szerűt.) Sírva jött hozzám, hogy én most nagyon mérges leszek rá és nagyon fogok haragudni. Hirtelen nem is tudtam, hogy miért. Ötleteim persze voltak. kiöntött valamit (bár semmi nem volt mellette), elszakította az ágyneműt / a pizsijét, a kutyust nyúzta meg... szóval ameddig el nem mondta, hogy mi történt nem is gondoltam olyanra ami miatt olyan nagyon mérgesnek kellene lennem. Aztán elmondta, hogy lenyelte. Én kipattantam az ágyból és fel alá járkáltam, telefonnal a fülemen, hogy akkor most merre és mit tegyünk. Baráti körben két hasonló eset is történt, így hívtam mindkét barátnőmet, hogy velük mi történt. De rájöttem, hogy nincs két egyforma eset és egyébként sem leszek addig nyugodt ameddig egy orvos azt nem mondja, hogy nyugi!
Hívtam a gyerekorvosunkat.... biztosan én várok el sokat...lehet, hogy nem természetes, hogy szombaton fél tízkor felvegye a telefont... nem tudom! Az tény, hogy azóta sem hívott fel, hogy miért is kerestem!
Hívtam a mentőket és így kiderült, hogy Heim Pál kórház az ügyeletes.
Kocsiba az egész család; ilyenkor rossz, hogy senki nincs akit megkérhetnénk, hogy vigyázzon a gyerekekre!
Mi bementünk az ügyeletre, a többiek kint maradtak a kocsiban.
Őszinte leszek, volt jó és rossz tapasztalatom is! Kedvesek voltak a felvételi pultnál. Kedvesen, barátságosan kérdezték, hogy mi történt. Kérdezték tőle, hogy finom volt-e; hogy miért is nyelte le - esetleg nem kapott vacsorát! Ehhez tudnod kell Kedves Olvasóm, hogy középső gyermekem imád enni. Ez látszik is rajta.
Hívtam a gyerekorvosunkat.... biztosan én várok el sokat...lehet, hogy nem természetes, hogy szombaton fél tízkor felvegye a telefont... nem tudom! Az tény, hogy azóta sem hívott fel, hogy miért is kerestem!
Hívtam a mentőket és így kiderült, hogy Heim Pál kórház az ügyeletes.
Kocsiba az egész család; ilyenkor rossz, hogy senki nincs akit megkérhetnénk, hogy vigyázzon a gyerekekre!
Mi bementünk az ügyeletre, a többiek kint maradtak a kocsiban.
Őszinte leszek, volt jó és rossz tapasztalatom is! Kedvesek voltak a felvételi pultnál. Kedvesen, barátságosan kérdezték, hogy mi történt. Kérdezték tőle, hogy finom volt-e; hogy miért is nyelte le - esetleg nem kapott vacsorát! Ehhez tudnod kell Kedves Olvasóm, hogy középső gyermekem imád enni. Ez látszik is rajta.
Itt következett az első dolog ami nem tetszett. Legkisebbem előszeretettel pakol ki a táskámból és szedi szét az irataimat, kártyáimat. Természetesen mindenki taj kártyája meg volt, csak az nem amelyikre nagyon nagy szükség lett volna... Sebaj! Találtam egy vérvételi eredményt amin rajta volt. Bemutattam azt!
A felvételi pultnál a hölgy, elém tett egy nyomtatványt, hogy töltsem ki. Ennyi! Én gyorsan kitöltöttem... csak nagyjából olvastam el! Mit is volt az? Nem más, mint, hogy 15 napon belül bemutatom vagy elpostázom a kártyák másolatát a kórháznak. Tudom ám, hogy erre szükség van. Nem is ezzel van a gondom! Inkább a kommunikáció hiánya...
Átsétáltunk a röntgenre. Az én hősöm nem szólt semmit. Minden elmagyaráztam neki, hogy mi fog történni. Én próbáltam nyugtatni. A kis cserfes csajszim nem szólt egy szót sem. Ült mellettünk; a sötét, barátságtalan alagsorban; egy kisfiú. Ő beütötte a fejét. Folyamatosan kérdezett és beszélt. Az én csajom semmit. Próbáltam faggatni, de csak a lába járt és nem szólt semmit. Azaz egy dolgot igen.....
Itt egy kis kitérő. Abban a nagyvárosban ahol éltünk, az 5 éves státusz vizsgálat során van vérvétel. Megígértem a csajszinak, hogy ha ügyes lesz akkor elmegyünk moziba. Sajnos egyenlőre nem tudtam betartani ígéretemet, mert nem úgy jöttek össze a dolgok!
Szóval ültünk ott a neon fényben, a lepergett csempék árnyékában és megkérdezte, hogy ha nem sír akkor elmegyünk moziba. Átöleltem és össze-vissza pusziltam! Megbeszéltük, hogy ha sír akkor is elmegyünk! Most is könnyes a szemem ahogy erre gondolok!
A röntgenben egy faarcú öregúr fogadott minket Próbáltam elterelni Mócikám gondolatait. Folyamatosan járt a szám. Nagyon félt! Remegett! Sajnos kétszer kellett odaállnia a gép elé, mert először fényt kapott a felvétel. A másodiknál ahogy felállítottam a székre, mondtam neki, hogy nem mozogjon. Állt ott fent és azt válaszolta, hogy nem tudja abbahagyni a remegést. A szívem hasadt meg!
Ahogy készen lett a felvétel és a kezünkbe kaptuk rögvest a világító ablak elé tettem és mutattam, magyaráztam, hogy hol van a gyöngy és milyen érdekes is az a kép ami róla készült.
A felvételi pultnál a hölgy, elém tett egy nyomtatványt, hogy töltsem ki. Ennyi! Én gyorsan kitöltöttem... csak nagyjából olvastam el! Mit is volt az? Nem más, mint, hogy 15 napon belül bemutatom vagy elpostázom a kártyák másolatát a kórháznak. Tudom ám, hogy erre szükség van. Nem is ezzel van a gondom! Inkább a kommunikáció hiánya...
Átsétáltunk a röntgenre. Az én hősöm nem szólt semmit. Minden elmagyaráztam neki, hogy mi fog történni. Én próbáltam nyugtatni. A kis cserfes csajszim nem szólt egy szót sem. Ült mellettünk; a sötét, barátságtalan alagsorban; egy kisfiú. Ő beütötte a fejét. Folyamatosan kérdezett és beszélt. Az én csajom semmit. Próbáltam faggatni, de csak a lába járt és nem szólt semmit. Azaz egy dolgot igen.....
Itt egy kis kitérő. Abban a nagyvárosban ahol éltünk, az 5 éves státusz vizsgálat során van vérvétel. Megígértem a csajszinak, hogy ha ügyes lesz akkor elmegyünk moziba. Sajnos egyenlőre nem tudtam betartani ígéretemet, mert nem úgy jöttek össze a dolgok!
Szóval ültünk ott a neon fényben, a lepergett csempék árnyékában és megkérdezte, hogy ha nem sír akkor elmegyünk moziba. Átöleltem és össze-vissza pusziltam! Megbeszéltük, hogy ha sír akkor is elmegyünk! Most is könnyes a szemem ahogy erre gondolok!
A röntgenben egy faarcú öregúr fogadott minket Próbáltam elterelni Mócikám gondolatait. Folyamatosan járt a szám. Nagyon félt! Remegett! Sajnos kétszer kellett odaállnia a gép elé, mert először fényt kapott a felvétel. A másodiknál ahogy felállítottam a székre, mondtam neki, hogy nem mozogjon. Állt ott fent és azt válaszolta, hogy nem tudja abbahagyni a remegést. A szívem hasadt meg!
Ahogy készen lett a felvétel és a kezünkbe kaptuk rögvest a világító ablak elé tettem és mutattam, magyaráztam, hogy hol van a gyöngy és milyen érdekes is az a kép ami róla készült.
Az én nagylányom kobakjába szöget ütött a kérdés, hogy hogyan is jutott a gyöngy a pocakba... úgy rakta össze a képet, hogy lezuhant. Amíg az ügyeletes orvos vizsgálatára vártunk számtalanszor magyaráztam el neki, hogy hol van a gyöngy és hogyan került oda.
Közben Apucit is behívtuk és úgy rohangáltak ott a váróban, ki az Üllői útra mintha nem is éjfél lett volna.
Úgy rémlik írtam már, hogy rendszeres olvasója vagyok egy blognak ahol egy 5 tagú család költözött külföldre. Egyik gyerkőcükkel kórházba kellett menniük. Édesanyjuk elmondása szerint tele volt a váróterem játékkal... Eszembe jutott ez a sivár váróteremben... a gyerekeknek nem marad más szórakozás mint az automata.... vagy a rohangálás (már aki olyan állapotban van). Mi az autókat versenyeztettük az Üllőin. Melyik indul el először a piros lámpánál? Ezt kellett megtippelni.
Közben Apucit is behívtuk és úgy rohangáltak ott a váróban, ki az Üllői útra mintha nem is éjfél lett volna.
Úgy rémlik írtam már, hogy rendszeres olvasója vagyok egy blognak ahol egy 5 tagú család költözött külföldre. Egyik gyerkőcükkel kórházba kellett menniük. Édesanyjuk elmondása szerint tele volt a váróterem játékkal... Eszembe jutott ez a sivár váróteremben... a gyerekeknek nem marad más szórakozás mint az automata.... vagy a rohangálás (már aki olyan állapotban van). Mi az autókat versenyeztettük az Üllőin. Melyik indul el először a piros lámpánál? Ezt kellett megtippelni.
Az ügyeletes orvos megnyugtatott és ellátott tanácsokkal. Arra már én kérdeztem rá, hogyha mégsem jönne ki akkor mi lesz...
Haza jöttünk és elkezdtük a gyümölcsleves, rostdús kúrát!
Természetesen vasárnap semmit nem sikerült produkálnunk. Hétfőre rendbe jöttek a dolgok és meg is született a kavics!
Utólag visszagondolva lehet, hogy nem kellett volna ügyeletre szaladni. Lehet, hogy megkíméltük volna magunkat és főleg Mócit egy ilyen stressztől.... nem tudom! Azért így is velünk aludt! Elég gyakran ellenőriztem, hogy lélegzik-e...
Remélem a két nagy megtanulta, hogy nem veszünk semmit a szánkba ami nem belevaló.. Nagyon remélem!
Haza jöttünk és elkezdtük a gyümölcsleves, rostdús kúrát!
Természetesen vasárnap semmit nem sikerült produkálnunk. Hétfőre rendbe jöttek a dolgok és meg is született a kavics!
Utólag visszagondolva lehet, hogy nem kellett volna ügyeletre szaladni. Lehet, hogy megkíméltük volna magunkat és főleg Mócit egy ilyen stressztől.... nem tudom! Azért így is velünk aludt! Elég gyakran ellenőriztem, hogy lélegzik-e...
Remélem a két nagy megtanulta, hogy nem veszünk semmit a szánkba ami nem belevaló.. Nagyon remélem!
