Segítség

Mindig ebbe törik bele a bicskám! A túlzott segédkezésbe! 

Mert mindig, mindenkinek, mindenhol, minden áron - segíteni akarok!

Bocsánat, ha ez a bejegyzés furcsa lesz, ha nem lesz olyan nyugodt mint a többi... 

Fel vagyok dúlva, el vagyok keseredve!

Segíteni akartam! Már megint sok voltam! És most lehet megütöm a bokámat! 

És annyiszor jártam már így! De annyiszor! És nem és nem bírok más lenni!

Nem tudom minek kell még történnie, hányszor kell még embereknek belém rúgnia, hányszor kell még azt hallanom az uramtól: megmondtam... 

Nagy sóhaj! És még mindig nem könnyebb a lelkemnek! 

Gombóc a torkomban, könnycseppek a szemem sarkában. 

Bárki aki eddig bekopogtatott, felhívott, vagy csak úgy segítséget kért; nem kapott nemleges választ, nem küldtem el! Segítettem! 

Ha a családomat szorítottam háttérbe? Az sem érdekelt, legyen másnak is jó, sikerüljön másnak is. 

Mit kaptam ezért? Sokakkal már nem vagyunk ismerősök, nem szólnak hozzám. 

Nem vagyok szent. Vannak hibáim. A legnagyobb, hogy segíteni akarok! Segíteni másoknak! 

Ami utána jön, pedig teljesen normális emberi viselkedés, önzővé lesznek. Önzővé, eltaposóvá, bunkóvá, gyökérré.

Utóbbi egy igen közkedvelt szó itt. Naponta kb 10* hallom. 

Sajnos amikor apuka felhívott, hogy mit képzelek magamról, hogy hogyan mertem a lányának szólni (nem is vele beszéltem), hogy ne beszéljen magyarul az osztálytársával; hogy ne csak magyarul beszéljenek egész nap... nem jutott eszembe, hogy mondjam neki! Hogy felvilágosítsam, hogy nem az én gyerekeim neveletlenek, hanem ő a paraszt, mert be sem mutatkozott amikor felvette a telefont. Gyökér, mert játssza az agyát, bunkó és meg sem hallgatja a másikat. És támad és fenyeget és hazugnak nevez.
Holnap megy az iskolába és jól megmond... ilyenek vagyunk mi magyarok. Leszarjuk mások érzéseit, mások életét. Törtetünk, megyünk előre! A lényeg, hogy nekünk legyen jó! A szomszéd tehene meg duplán dögöljön meg, vagy ha 2 van akkor mindkettő. Sőt! 

Bemegy az iskolába és lehet, hogy hiába volt minden eddigi munkám, erőfeszítésem. Hiába építettem szép aprólékosan a karrieremet. Szépen, udvariasan megköszönik a munkámat és ennyi volt.
Mert ennek a gyökérnek a gyereke sírva ment haza, mert én a másik gyereket megkértem, hogy a saját érdekében ne legyenek összetapadva. És ne neveljem a gyerekét, sőt! Hozzá se szóljak!
Szar az amikor el kell magyarázd a gyerekednek, hogy a felnőttek baromsága miatt, inkább ne beszéljen egy iskolatársával! Nehogy bajba kerüljünk...
Jó érzés magyarnak lenni.. Kíváncsi vagyok más nemzetek is ilyen jó fejek-e...